Zsírleszívás
combról

A zsírleszívás nem helyettesíti a kiegyensúlyozott táplálkozást és a mozgást, így fogyókúraként sem fogható fel. Viszont kitűnő módszer lehet például egy jelentősebb fogyás tökéletesebbé tételéhez. Ha saját erőből formálódtak a karok, a has, a csípő, és már csak a combok tűnnek aránytalannak a test más részeihez képest, néhány óra alatt felkerülhet az i-re a pont. Ugyanez igaz az örökletes körte forma esetében is. A külső és a belső comb, vagy akár mindkét terület kontúrja tökéletesíthető az egyedülálló Tumescens- és vibrációs technikával. A csodás, kecses combok egyetlen ambuláns beavatkozással elérhetők.

Műtéti idő: 1-1,5 óra
Munkaszünet: kb. 3-4 nap
Sport: 4-5 hét múlva
Rugalmas kötés viselése: 6-8 hét

Zsírleszívás
fenékről

A fenék zsírleszívásánál két fontos dolgot feltétlenül figyelembe kell venni:

Nem szabad túl sok zsírt leszívni, mert a fenék ellaposodhat, elvesztheti kerek formáját, bőre megereszkedhet. Jó tudni, hogy ha valaki azért elégedetlen a fenék formájával, mert túl laposnak találja, ez más régióból leszívott zsírral korrigálható, egyetlen műtét során.

Mindenképpen tisztában kell lenni a genetikailag meghatározott, hátsó fenék alatti ún. gluteális redő anatómiájával, rostrendszerével, mert kellő szakértelem, gyakorlat hiányában nagyon elkeserítő, torz eredmények születhetnek. Éppen ezért a fenék zsírleszívását ajánlott gyakorlott, profi szakemberre bízni.

Műtéti idő: 1-1,5 óra
Munkaszünet: kb. 3-4 nap
Sport: 4-5 hét múlva
Rugalmas nadrág viselése: 6-8 hét

Zsírleszívás
férfi mellről

Sok férfinél okoz önértékelési zavart a megnagyobbodott mell, hiszen felmérések szerint ez a jelenség a férfiak 40-60 százalékánál előfordul. A valódi mellnövekedés esetében különösen fontos maga a zsírszívó készülék. Ugyanis csak olyan eszközzel tudunk eredményesen dolgozni, amely a kemény kötőszövetes rostok közül emulgeálni tudja a zsírt. Olyan zsírleszívó készülék, amelynek a vibrációs száma alacsony tartományba esik, nem alkalmas a tökéletes esztétikai cél elérésére. Nagyon fontos, hogy a beavatkozás előtt tájékozódjunk arról, hogy a plasztikai sebész milyen készülékkel dolgozik, ne vállaljunk semmilyen felesleges kockázatot.

Műtéti idő: 1-1,5 óra
Munkaszünet: kb. 3-4 nap
Sport: 4-5 hét múlva
Rugalmas mellény viselése: 6 hét (Ez a későbbiekben sem a mozgásban, sem az öltözködésben nem zavaró, észrevétlen marad az ing alatt, néhány nap után tisztálkodás során levehető.)

Zsírleszívás
hasról

A nagy “pocak” egy része sajnos a hasüregen belüli zsírt jelenti, amihez ezzel a módszerrel nem lehet hozzáférni. Zsírleszívás tehát olyan terülteken lehet indokolt, ahol a makacs zsírpárnák semmilyen módon nem akarnak eltűnni, miközben a test többi része a páciens számára elfogadható. Éppen ilyen terület lehet a has, a deréktáji „úszógumik”.

A hasplasztika leginkább akkor javasolt, ha a bőr és az alatta levő zsírréteg terhességet, szülést követően, nagyfokú fogyás után vagy előrehaladott életkorban megereszkedik és zsírszívással önmagában már nem korrigálható. Számos esetben a két módszer együttes alkalmazása jelenti a kielégítő megoldást.

Műtéti idő: 1-1,5 óra
Munkaszünet: kb. 3-4 nap
Sport: 4-5 hét múlva
Rugalmas haskötő viselése: 6 hét

Zsírleszívás
karról

A kar zsírleszívásának legfőbb esztétikai célja, hogy a nők sokkal vonzóbbnak érezzék magukat olyan szituációkban is, amelyekben ruházatuk láthatóvá teszi a karjukat. Ez pedig nem csak a nyári melegben fordulhat elő, de a sportolás, az úszás, strandolás során vagy akár egy elegáns eseményen is. Éppen ezért egy jól sikerült beavatkozás után a hölgyek újra megélhetik szépség kiteljesedését, kényelmesebben, magabiztosabban foroghatnak a társaságban, és karjuk megvékonyodása után az egész testüket formásabbnak, vékonyabbnak láthatják. Ugyanakkor a zsírleszívást óvatosan és mértékletesen kell végezni, hogy a kar ne legyen aránytalanul vékony a test többi részéhez képest.

Műtéti idő: 1-1,5 óra
Munkaszünet: kb. 3-4 nap
Sport: 4-5 hét múlva
Rugalmas kötés viselése: 6 hét

Zsírleszívás térdről, bokáról

A térd zsírleszívása során egy térdről átlagosan 1 – 1,5 dl zsír távolítható el, ami ugyan csekély mennyiség, mindazonáltal drasztikusan képes megváltoztatni a testrész formáját. A bokán ugyancsak centiméterekben lesz érzékelhető a változás, szintén nem túl jelentős mennyiségű zsír leszívása után. Természetesen az eredményt jelentősen befolyásolja a csontok alakja, mérete és formája is. A zsírleszívást érdemes még a rövid szoknyák, nadrágok szezonja előtt 5-6 hónappal időzíteni, ugyanis a nyirokkeringés helyreállásához legalább 2 hónapra van szükség. A kívánt végeredmény pedig 3-4 hónap múlva lesz tökéletesen érzékelhető.

Műtéti idő: 1-1,5 óra
Munkaszünet: kb. 3-4 nap
Sport: 4-5 hét múlva
Rugalmas kötés viselése: 6 hét

Zsírleszívás
tokáról

Mindazoknak, akik eldöntötték, hogy szeretnének búcsút mondani a zavaró tokájuknak, először feltétlenül konzultálniuk kell a választott plasztikai sebészükkel, aki ismerteti a tudnivalókat a zsírleszívásról. A beavatkozás utáni teendők listája sem túl hosszú, mindössze 2 hétig kell viselni egy speciális rugalmas szorítókötést, amely idő alatt akár vissza is lehet állni a munkába – amennyiben nem fizikai munkáról van szó. Ajánlatos kerülni az erős rágást igénylő ételeket, emelt fejjel aludni, C-vitamint szedni és sok folyadékot fogyasztani. Általában 3 hét múlva akár már a sportolni is lehet – megújult, fiatalos, karakteres külsővel, magabiztosabban.

Műtéti idő: 1-1,5 óra
Munkaszünet: kb. 3-4 nap
Sport: 3 hét múlva
Rugalmas nyakszorító viselése: 2 hét

Férfi has
zsírleszívás

A pénisz alakja és vastagsága a férfiak önbizalmának és ebből adódóan a szexuális teljesítménynek is egyik meghatározó eleme.  Az esetek döntő többségében tökéletesen elegendő „optikai megnövelés” a pénisz körüli zsírleszívás. A magas BMI, az elhízás ugyanis természetesen érintheti a szeméremdomb körüli területet is, ahol a zsírfelesleg hatására a pénisz maga kisebbnek tűnhet. Vagyis a pénisz valódi (és kockázatos) meghosszabbítása helyett gyakran elégséges az ágyéki (egész pontosan a keresztcsonti terület) terület zsírleszívása, amelyhez kapcsolódhat a pénisz bőrének feszesítése is. A felhalmozódott zsírrétegtől kisebbnek tűnő pénisz ezúton „visszanyerheti” a valódi méretét, a páciens pedig a régi önbizalmát. Vagyis a hímvessző jóval biztonságosabban, virtuálisan is növelhető.

Műtéti idő: 1-1,5 óra
Munkaszünet: kb. 3-4 nap
Sport: 4-5 hét múlva
Rugalmas nadrág viselése: 6-8 hét